2018. január 27., szombat

Tiger Temple Today

Valahol réges-régen, a nem is olyan távoli Thaiföldön, élt az a bölcs, öreg szerzetes, aki úgy döntött, hogy a vadorzóktól elkobzott és a vadonban megárvult tigrisek számára létrehozza az álomotthont. Eddig szépen hangzik a történet csak valahogy nem ez lett a valóság. 



Az Animal Planetből ismert szemüveges szerzetest, jómagam is többször láttam, az általa alapított, turistákra szakosodott lehúzóipar élén menetelni, a pórázon vezetett tigrisek egyikével.
Só se róla az ötlet szép és jó csak valahogy a működésük évei során begyűjtött dollár milliókból túl sok újítást és változást nem láttam, de más sem.
Buzás Balázs 2009-ben írt róla egy nem túl kedvező cikket:

2007-ben jártam itt először, a már akkor is népszerű Tigris-templomban, amit bocsi, de én inkább állatkertnek neveznék. Akkortájt 40 km-ről sem tudtál volna eltévedni, mert minden sarkon táblák hirdették a helyet.
Most (2018 január 27.) ez így fest.



Megérkeztél a parkolóba és örültél, ha találtál helyet, mára pedig a gaz is jócskán kinőtt. 


A pénztárnál emberek százai tolakodtak, míg most a  quad is simán odafér. 


Kicsengetted a 600 bathos (5000 Ft) belépőt és ha nem volt hosszú gatyád vagy válltakaró ruhád, akkor kénytelen voltál venni egyet még 500 bathért, mert ugye itt bérelni nem lehet és mielőtt a kezedbe adták volna a jegyet ezt az apróságot elfelejtették közölni. 
A tömeget megkerülve elfordultál balra, akkor



és most




lementél a “kanyonba” ahol várhattál a sorodra a többi halandóval együtt. 





Vagy ha még kiütöttél a tárcádból 1000 bathkát, akkor soron kívül, VIP vendégként járulhattál a tigrisekhez, de persze ez már a múlté.



Az üzlet virágzott, napi 500 ember (minimum) járt itt és boldogan pózolt a látványos nagymacskákkal. Aztán a mozgás után a nép szeretné a dolgát is végezni, ennek könnyítésére latrinákat is építettek.


Ezeket elhagyván megkönnyebbülve juthattál el a kis tigrisek birodalmába. A falon kívül ingyen fotózhattál, de ha beakartál menni, akkor még 1000 bathod (8000Ft) bánta, hogy botdarabra tűzött nylon zacskót lobogtassál és párszor megsimizd őket.



A kifutólyuk sokat nem változott az évek során.


Ja, de korábban volt benne, poshadt, zöld víz.
Miután kipukkadt a lufi, jött a döbbenet. 
Éves szinten közel 1 milliárd forintnyi bevételre tettek szert és ebben nincsenek benne az adományok.
Azért némi morzsákat ők is csepegtettek és mindig volt egy kirakati kis tigris akit lehetett simizgetni. 



Többször találkoztam Tányával, aki szentül hitte, hogy itt minden rendben zajlik.
Sajnos én csak azt láttam, hogy ömlik be a pénz, de a körülmények nem változnak szerencsétlen tigrisek körül.
Arról nem is beszélve, hogy miért kellett gyógyszerezni őket?
Persze mindig elmondták, hogy szó sincs ilyesmiről és a tigrisek, azért ilyen nyugisak mert megették a kivéreztetett husit és most épp csendes pihenőn vannak. 
Viszont a ketrecben lévő társaik, akkor miért ilyen harciasak?

Meg hát ki merné bevállalni a rizikót a több mint 10 éve napi 500 vendéget fogadó cirkuszban, hogy az egyik Bruckner Szigfrid nem áll neki nyújtózkodni és közben véletlenül leszakítani valamelyik fizető vendég arcát vagy más testrészét.
Volt szó sok mindenről, de semmi nem épült meg csak ilyen gagyi, turistákat becsalogató 10 méteres betontömbök és más egyéb parasztvakítások meg ajándékboltok.
Na de tegyük ezt félre. 2016-ban a rendőrség, nemzetközi  nyomásra, bődületes erők megmozgatásával, rajtaütött a csapaton. 
Az eredmény nem volt túl vidám.

http://thai.blog.hu/2016/05/31/a_tigris_templom_hattyudala



Több mint 60 döglött tigrist találtak a frigóban, amit azzal próbáltak szépíteni, hogy ez a bizonyíték arra, hogy nem csempészetről van szó, de előkerültek medve hullák és sok más egyéb szerv is. Már  korábban is vádolták őket azzal, hogy sok tigris eredetét nem tudták igazolni,de valahogy mindig kimosták magukat. A TV-ből ismert szemüveges szerzetesről nem gondolnám, hogy rossz fiú és nem csak azért mert szívinfarktust kapott a razzia után, hanem mert ő talán hitt a jóügyben csak az őt segítő vezérkar lett túl éhes.

Bárhogy is van, a sztori nem vicces és ha elolvasod bármelyik angol nyelvű cikket, utána tuti nem leszel feldobva. Szégyen, hogy egy ilyen helyet, ahol éves szinten több mint 100 millió bath volt a bevétel és kb 3-at forgattak vissza, mennyi ideig lehetett üzemeltetni.
Láttam én is ketrecben levő újszülött tigrist az anyja mellett sírni, de ők már tuti nem élnek.


Első körben Kanchanaburi város honlapján figyeltem fel egy villogó hasábra, hogy senki ne menjen oda, aztán később Lonely Planet is 1 oldalt szentelt a helynek, amiből az derült ki, hogy őket sem tudták meggyőzni. 
Viszont ha most jársz erre, már nem lesz könnyű megtalálnod, de az őr be fog engedni és láthatsz még néhány pávát, szarvast és vízi bivalyt legelészni.
És Őt:


Igen, ez egy oroszlán ketrecben, a társát megmarta egy kigyó és elpusztult, de ő itt rekedt. Ki tud menni a kertbe, de nem vidám a sorsa.

Állítólag a tigriseket  elszállították egy sokkal tutibb helyre.
Reménykedjünk!!!

2 megjegyzés: