Bicajozás szigetről szigetre Japánban

Mivel a Shinkanzen a barátom és az irodám is egyben, sokat nem teketóriáztam átugrottam Onomichibe. Az állomástól látni a tengert és csak öt perc séta a bringa kölcsönzőig. A nehezítés csak annyi, hogy a nagynevű cég kirendeltsége a parkolóban van, de a hosszú sor elősegítette a tájékozódást. 

Minden futószalagszerűen ment és negyed óra alatt sorra  kerültem. Kifizettem az 1000 yent (2500 Ft) és rákérdeztem a csomagmegőrzésre. 

A válasz a szokásos. 

Nem fér el a lábuk alatt, mellettük és persze sehol, de a csomagmegőrzőben igen. Elszámoltam tízig és nem küldtem el az embert a K. anyjába, viszont megláttam a szemközti WC melletti italautomatát. Aminek a teteje önként kínálta magát a hátizsákomnak. 

Odaléptem, feltettem, otthagytam, a japcsik meg csak lestek.

A legtöbb turiszt elhozza a bicajt felül a kompra és átmegy a szemközti szigetre és onnan indul.

Ja mert itt a nagy durranás az Onomichi - Imabari (70 km) túra. egy napa alatt kényelmesen le lehet tekerni végig canga úton. 

Viszont akkor vagy Imabariban adod le a cangát és bebukod a kauciót vagy visszajössz és két napot fizetsz.

“C” verzió elmész félútig és visszajössz. Én erre voksoltam. Sajnos még mindig nem melegszik az idő, de legalább süt a nap. Az út sokszor tengerparton megy és szigetről szigetről 3-4 km hosszúságű közúti hidakon kell átkelni. 

Jó móka.

Ahogy néztem a térképet, nem is értettem miért kéne átkompolnom Mukoujima-szigetére, amikor híd is van. Kitekertem a városból és megláttam a felettem magasodó brutál hidat, amin nem kevés autó száguldozott. 

Feltekertem a hídra, ami szerintem autópálya, de a leállósávban simán átjutottam, viszont arra rájöttem, hogy a kerékpárút nem erre megy. A közeli boltban megkávéztam és újra terveztem. Lementem a főútról, megmásztam egy dombot és már láttam a parti canga utat. Mentem vagy két kilométert, csak ellenkező irányban. Aztán korrigáltam a hibát és megcéloztam az Innoshimára menő hidat. Na barátom ez nem semmi, 1100 méter kellett tekerni a partról, hogy rátudjak hajtani a 3,5 km hosszú hídra. 

Nyilván volt benne némi felfele is, viszont a híd szenzációs. 2 szintes.

Fent a kocsik száguldoznak, lent meg a robogók, bringák és gyalogosok. 

Innoshimán a hídról verettem lefelé ezerrel, amikor töménytelen, érett gyümölcsöktől roskadó narancsfát láttam meg. 

Satufék. 

Letettem a cangát és a földről rengeteg épp-egészséges-lédús gyümölcsöt gyűjtöttem a kosárba. Bármikor megálltam fotózni, hámoztam a narancsból is. Attól nem kellett félnem, hogy elfogy, mert elég sok ültetvény mellett vezetett az út. Sőt nem csak narancs, hanem rengeteg méretes zöldség is terem errefelé, de talán a leghíresebb az óriás jégcsapretek, amiből a kimcsi is készül. Ezt látván én is megálltam és átléptem a kerítést, hogy közelről lássam ezeket brutál méretű gyökereket. 

Aztán ismét felnyergeltem és élveztem a napsütést, a túra végpontját a sziget közepén levő kolostornál húztam meg. Megcsodáltam a virágzó cserkofákat és visszafelé már szaporábbra vettem a tempót. 

Onomichiben felkerestem még pár kolostort, de az eső is rákezdett. 

Épp jókor értem vissza a kölcsönzőbe, leadtam a paripát, felkaptam a cuccos, ami megvárt a hütőn és már mentem is a vonathoz.  

Nem akartam nagy városban aludni, ezért a 150 éves faházairól híres Kuroshiki tálcán kínálta magát. 

A pályaudvartól 10 perc séta a belváros, ami felett az erdő közepén van az egyik kolostor, aminek a kertje hibátlan pihenést nyújtott. Reggel elrejtettem a motyót és körbejártam a városka minden zúgát, aztán átmentem Okayamába.  3 leghíresebb japán kert egyike itt van, de nem estem tőle hanyatt. 

Persze van kastély is, ami pont olyan mint máshol és vele szemben a kert.

Oké még kevés a virág, de ennél sokkal látványosabb városi kerteket is láttam már.

Innen Kobéba mentem, ahol a térkép alapján, az állomás melletti erdő jó táborhely lesz pár napra.

Mai napig is nagy kedvencem a kobei shinkanzen állomás. Kicsi, könnyen átlátható, van közért, túrinfó, soha nincsenek sokan a pénztárnál, meleg van és a wifire is könnyű csatlakozni és csak 10 perc a Nunobiki-vízesés.

Az állomástól 5 perc sétára esőház és klassz tisztás hívogatta a sátramat, engedtem a csábításnak és letelepedtem. 

Vajon jól tettem?

Kiderül a következő részből.

És az is, hogy belehet-e lógni a legturistásabb templomokba illetve, hogy mitől lett a kedvenc helyem  egy több százezres temető!