Az év utolsó napján jutottam el a Wadi Tanufba, amit nem tartozik a legfelkapottabb szurdokok közé, viszont nagyon látványos. Nem reklámozzák agyon, de azért meg lehet megtalálni. A legbiztosabb jele, annak, hogy jó helyen jársz, ha ezt a romos erődöt látod.
A zsákot elrejtettem az egyik szikla mögött és így azért jobban tudtam a tájra koncentrálni. A kavicsos út végén pici falu bújik meg a hegyek között és innen lehet tovább túrázni. Na ezt most kihagytam, legyen miért visszajönni.
Al Hamra felett terül el Misfat, ami nekem az egyik kedvenc ománi településem lett. Hihetetlen élmény a jemeni mintára épült több százéves házak között járkálni.
Sokban még a mai napig is laknak, de rengeteg kezd az enyészet útjára lépni. A falu alatt fut a falaj (vízvezeték), ami biztosítja a környező datolya és zöldséges kertek vízellátását.
Kijelölt tanösvény visz körbe és több helyről, a kilátás sem megvetendő.
Omán Grand Kanyonja is a közelben lakik és természetesen ezt is megnéztem. A bejáratnál szépen művelt oázis mellett visz befelé az út. Természetesen ez a rész is végig járható négy kerék meghajtású autóval, de gyalog sokkal látványosabb. A 7 kilométeres út minden méterén tartogat valamit a számodra. Az egyik sziklapárkányra feltettem a motyómat egy olyan helyre, hogy visszafelé egyből kiszúrjam. Itt már nincs hiány a vízben többször bokáig érő vagy még mélyebb szakaszokon vezetett az út. Körülöttem ezer méteres falak és a szurdok helyenként csak pár méter széles.
Nakhel falu előtt még jobban összeszűkült és vált még látványosabbá. Visszafelé ismét kocsival jöttem, az egyik falusi srác vett fel és mesélte, hogy már senki nem lakik itt. Mindenki beköltözött Al Hamrába, mert nincs se iskola, se kórház és persze térerő sem. A földeket sem ők hanem bangladesi munkások művelik. Itt könnyűszerrel találhattam volna magamnak sátor helyet, de mivel nem hoztam magammal meleg ruhát, ezért inkább a városszéli focipályát választottam.
A Klubrádióban meséltem Ománról:
http://jeti76.blogspot.hu/2015/05/klubradioban-meseltem-omanrol.html
A zsákot elrejtettem az egyik szikla mögött és így azért jobban tudtam a tájra koncentrálni. A kavicsos út végén pici falu bújik meg a hegyek között és innen lehet tovább túrázni. Na ezt most kihagytam, legyen miért visszajönni.
A faluból visszafelé jövet megállítottam az előttem sétáló
francia családot és velük jöttem vissza. Utána pedig Mohammed és kisfia
vett fel, akik épp errefelé csavarogtak.
Megkérdezte hova szeretnék menni. Rávágtam, hogy az Al Hoota barlanghoz.
Oké!
Megfordultunk és már mentünk is. Viszont nem tudtunk
bejutni, mert a környéken pár napja volt
némi esőzés és lezárták.
- Most hova?
Felsoroltam pár helyet, amik érdekeltek és végül Bilad Sayt
felé vettük az irányt, mert ott még ők sem jártak. Megjegyzem most sem jutottak
el szegények. Az út felkacsázott 1900 méterre, aztán átváltott murvás,
kavicsosra. Mohammed megkérdezte az egyik visszafelé jövő sofőrtől, hogy milyen
az út és nagyon ingatták a fejüket.
Így hát a vadiúj kocsiját megkímélte ettől a kemény tereptől. Elbúcsúztunk a kilátóban és gyalogosan indultam az alattam ezer méterre lévő faluba. Ez ugye nem a távolság, hanem a mélység. Rúgtam a port és néztem a tájat.
Így hát a vadiúj kocsiját megkímélte ettől a kemény tereptől. Elbúcsúztunk a kilátóban és gyalogosan indultam az alattam ezer méterre lévő faluba. Ez ugye nem a távolság, hanem a mélység. Rúgtam a port és néztem a tájat.
Nagyon ütős.
20 percig egy autó se jött, de
aztán megtört a csend és láttam a közeledő porfelhőt. Hátul 3
ománi diáklány ült, egyetemi terepbejáráson voltak és borókát kerestek.
Nálunk igen gyakori ez a növény, sok embernek otthon is van a kertjében, de itt ritkaság számba megy. Szebbnél szebb utakon autóztunk, míg eljutottunk Bilad Saytba (Omán legszebb fekvésű faluja).
Tényleg csodaszép helyen van és igen jól mutatnak a falu előtti zöld teraszok. Sétáltunk egyet, aztán mentünk tovább. Még legalább 20 kilométert autóztunk ilyen terepen, mire kiértünk a főútra. Ők Muscatba tartottak, én meg vissza a kiindulási helyre. A hegyen át rengeteg terepjáró közlekedik, de szinte mindegyik teli van Nekkermanosokkal, ők meg úgy sem állnak meg, még ha van hely a kocsiban akkor se.
A hegyet megkerülni cirka 300 km, de errefelé ez sima ügy.
Tényleg csodaszép helyen van és igen jól mutatnak a falu előtti zöld teraszok. Sétáltunk egyet, aztán mentünk tovább. Még legalább 20 kilométert autóztunk ilyen terepen, mire kiértünk a főútra. Ők Muscatba tartottak, én meg vissza a kiindulási helyre. A hegyen át rengeteg terepjáró közlekedik, de szinte mindegyik teli van Nekkermanosokkal, ők meg úgy sem állnak meg, még ha van hely a kocsiban akkor se.
A hegyet megkerülni cirka 300 km, de errefelé ez sima ügy.
Estére már az ország legidősebb temetkezési helye mellett
hunytam le a szemem.
Az ötezer éves méhkas forma sírokban rengeteg sorakozott a
szomszédos hegyen. A legtöbbet már eléggé megviselte az idő vasfoga, de ennyit
megért. Természetesen ez is Unesco világörökség.
Al Hamra felett terül el Misfat, ami nekem az egyik kedvenc ománi településem lett. Hihetetlen élmény a jemeni mintára épült több százéves házak között járkálni.
Sokban még a mai napig is laknak, de rengeteg kezd az enyészet útjára lépni. A falu alatt fut a falaj (vízvezeték), ami biztosítja a környező datolya és zöldséges kertek vízellátását.
Kijelölt tanösvény visz körbe és több helyről, a kilátás sem megvetendő.
A falu feletti erődhöz is megéri felfutni, mert még a perzsa
időkben épült és remekül látszik a település.
Következő megállom Al Hamra óvárosa volt, ez se rossz hely,
de itt már szinte az összes épület lakatlan.
Viszont a tájházban nagyon klasszul látni, hogy élhettek egykor az emberek ezekben a házakban.
Viszont a tájházban nagyon klasszul látni, hogy élhettek egykor az emberek ezekben a házakban.
Omán Grand Kanyonja is a közelben lakik és természetesen ezt is megnéztem. A bejáratnál szépen művelt oázis mellett visz befelé az út. Természetesen ez a rész is végig járható négy kerék meghajtású autóval, de gyalog sokkal látványosabb. A 7 kilométeres út minden méterén tartogat valamit a számodra. Az egyik sziklapárkányra feltettem a motyómat egy olyan helyre, hogy visszafelé egyből kiszúrjam. Itt már nincs hiány a vízben többször bokáig érő vagy még mélyebb szakaszokon vezetett az út. Körülöttem ezer méteres falak és a szurdok helyenként csak pár méter széles.
Nakhel falu előtt még jobban összeszűkült és vált még látványosabbá. Visszafelé ismét kocsival jöttem, az egyik falusi srác vett fel és mesélte, hogy már senki nem lakik itt. Mindenki beköltözött Al Hamrába, mert nincs se iskola, se kórház és persze térerő sem. A földeket sem ők hanem bangladesi munkások művelik. Itt könnyűszerrel találhattam volna magamnak sátor helyet, de mivel nem hoztam magammal meleg ruhát, ezért inkább a városszéli focipályát választottam.
Reggel újult erővel keltem fel és készültem az ország
teteje felé, bármilyen hihetetlen is de itt magasodik egy három ezer méteres
hegy.
A csúcson nyilván repkednek a mínuszok, de a kétezer méternél lévő kilátóban tökjó idő volt. Mókás helyi fiatalokból álló csapat vitt fel. Éjszaka semmit nem aludtak mert a hegyen kempingeztek és befagyott a seggük is. Felfelé kicsit trükkös az út. Itt is elfogy az aszfalt, de személyautóval simán járható. Mi is azzal mentünk, bár a taxis haver káromkodott is végig. Aztán egyszer csak feltűnt az aszfaltozott út jobbra. Arra kell menni és a második kempingben lehet szerezni térképet. Onnan már csak két kilométer az ország legfelkapottabb túrájának, a Balcony walknak a startja.
A csúcson nyilván repkednek a mínuszok, de a kétezer méternél lévő kilátóban tökjó idő volt. Mókás helyi fiatalokból álló csapat vitt fel. Éjszaka semmit nem aludtak mert a hegyen kempingeztek és befagyott a seggük is. Felfelé kicsit trükkös az út. Itt is elfogy az aszfalt, de személyautóval simán járható. Mi is azzal mentünk, bár a taxis haver káromkodott is végig. Aztán egyszer csak feltűnt az aszfaltozott út jobbra. Arra kell menni és a második kempingben lehet szerezni térképet. Onnan már csak két kilométer az ország legfelkapottabb túrájának, a Balcony walknak a startja.
Nem is nagyon ragozom a helyet, inkább nézzétek meg ezt a pár
perces kisfilmet.
Az ösvény jól ki van jelölve, eltévedni nem lehet és
kényelmes papás-mamás tempóban 1,5 óra alatt el lehet jutni a végire, ahonnan
aztán vissza is kell jönni.
Ott a legtöbb ember beül a kocsijába és lemegy a hegyről viszont az ösvény nem innen indul, hanem a tegnapi kanyonom bejáratától. Kólaárus csaj standja mögött fel is tűnt az egyik kövön a jelzés. Na, ez viszont kemény túra. A felfestésekkel eléggé spóroltak és nagyjából a 3,5 óra alatt egy teremtett lelket sem láttam.
Ösvény nem igazán van, hanem egy köves törmeléklejtőn kell végig menni és keresni a jelzést, ami ezen a fa mentes terepen elég könnyen el tud bújni. A kilátás sem annyira brutális, mint ott ahol turisták járnak, de egyszer megérte végig menni rajta.
Ott a legtöbb ember beül a kocsijába és lemegy a hegyről viszont az ösvény nem innen indul, hanem a tegnapi kanyonom bejáratától. Kólaárus csaj standja mögött fel is tűnt az egyik kövön a jelzés. Na, ez viszont kemény túra. A felfestésekkel eléggé spóroltak és nagyjából a 3,5 óra alatt egy teremtett lelket sem láttam.
Ösvény nem igazán van, hanem egy köves törmeléklejtőn kell végig menni és keresni a jelzést, ami ezen a fa mentes terepen elég könnyen el tud bújni. A kilátás sem annyira brutális, mint ott ahol turisták járnak, de egyszer megérte végig menni rajta.
Hát nekem így teltek az idei év első napjai.
A kempingben elhelyezett csomagom is hiánytalanul meglett és
Bangkok felé vettem az irányt, ahol most épp 31 fok van.
http://jeti76.blogspot.hu/2015/05/klubradioban-meseltem-omanrol.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése