2010. július 30., péntek

Benelux államok

Brüsszel – Brugge – Amsterdam – Luxemburg - Budapest

Nyáron is némi kalandra adtam a fejem. Barátnőmmel és három másik leánnyal terveztünk amszterdami kiruccanást. Ők kötve voltak a munka miatt, ezért Malévvel repültek 42 000 Ft-ért, én pedig jobban ráértem és kicsit kalandosabban utaztam.
A Wizzairnél találtam Brüsszeli repjegyet 5000 Ft-ért (tokkal-vonóval), ami pont kapóra jött, hogy Évát, akinél régen vetítéseket tartottam meglátogassam. Kibuszoztam Ferihegy 1.-re, meglepően gyorsan becsekkoltam és semmit nem koboztak el. A gépen belemerültem hazánk kiváló bulvár médiájába, amit Évának vittem infó gyanánt. Meglátta a túloldalon ülő szalonspicces ürge az újságot és azon nyomban elkérte. Jófej révén odaadtam. Minden cikkbe belekötött és újdonsült miniszterünket magasztalta, hogy micsoda áldott jó ember és mekkora szerencséje van a népnek vele. Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom. Ezek után belekötött még néhány utastársba, aztán a reptéren elfújta a szél. Én megvettem a városba tartó buszjegyem, megjegyzem tök feleslegesen, mert senki nem kérte (13 Euro). 45 perc a belváros, mint később megtudtam a hiper-szuper TGV itt kezd el fékezni, ahhoz, hogy Brüsszelben megálljon. Évával egyszerre értünk a buszállomásra. Rövid esti városnézés, majd beülünk egy általa preferált kocsmába. A rendőrök épp akkor tartoztatnak le egy feka srácot. Letelepedünk és beszélgettünk, amikor megjöttek az utcazenészek és pár perccel később a letartoztatott srác is velük muzsikál. Közben Holland-Uruguay meccs. Minket ez kevésbé érdekel, ezért háttal ülünk a projektornak és ennek köszönhetően láthatjuk az utcán ücsörgő több száz főt, akik a meccset bámulják kintről. 1:1-nél hagyjuk ott az egységet, következő kocsma előtt újabb tömeg, nagy üdvrivalgás, a hollandok lőttek még egyet. Lógás a metrón. Még elvileg pár hétig lehet, mert még nem üzemkész a beléptető rendszer. Otthon nekiállunk vacsit főzni. Sült padlizsán, cukkini, zöldségfasirt és mozzarellás saláta. Utána dőzsölés a teraszon, ahonnan klassz a kilátás a szomszédos parkra, ahol elszaporodtak a papagájok és a közeli bazilikára.
Másnap reggel az Atomiummal, Brüsszel egyik jelképével kezdem az ismerkedést. Éva megmutatja a metró állomást, egyből feltűnt egy szimpatikus dolog: szól a zene. Várom a metrót, majd felszállok és csak utána veszem észre, hogy rajtam kívűl senki nincs a szerelvényen. 2 megálló között megállunk és nincs tovább. Ez itt a végállomás. Ugyanis 2 metró jár erre és pechemre a rosszra szálltam. Sebaj pár perc múlva átült a sofőr és leszállhattam ugyanott, ahonnan indultam. Ismét metróra szállok (nincs klíma), de ezúttal jóra. Tegnap is feltűnt, de a metrón is nagyon jól látszik mennyire multi-kulti város ez a Brüsszel, rengeteg a feka (főként Kongóból), na meg arabok és ázsiaiak is akadnak bőven.
Atomium bejáratánál magyar csoport várakozik (belépő 13 Euro), gyorsan tovább lépdelek és körbesétálok a városliget méretű parkban. Épp tornaóra van, a lurkók futnak, gimnasztikáznak és nyújtanak. Felkerestem a közeli kínai pavilont, aminek a WC-jét nem túl könnyű megtalálni, de mindenképp figyelemre méltó a szecessziós piszoár és mosdókagyló. Útközben megismerkedem a Brüsszeli villamossal is, több száz méter hosszan, nagyon nívós graffittiket látok az ablakból kibámulva. Nálunk is sok ócska tűzfalat lehetne vidámabbá tenni ilyen módon. Metróval vissza a belvárosba, felkeresem a helyi felvonulási teret, parkokat és az EU. központját. Meglepő módon az egyik épületen ismerős nevet fedezek fel: József Antall.
Lehet, hogy rendszerváltás utáni első miniszterelnöknek tisztelegnek ezzel.
A városban nagyon szimpatikus, hogy lépten-nyomon több száz éves paloták, hatalmas ősfás parkok, kávézókkal teli terek, szökőkútak, padok és sokszínű emberek.
Az egyik múzeum kertjében gyereknek tartanak méhészeti és bio kiállítást. Afrikaiak énekelnek és táncolnak, mikroszkópos rovarfelismerés, helyezd el a világtérképen hol terem (kávé, tea, kakaó, stb.). Az egyik standnál kesztyűt húznak a kezedre és TV képernyő előtt a repülő méh szemszögéből járhatod be a világot. Aki részt vesz a játékokon az utalványt kap, amit innivalóra, mézre és ételekre váltanak be. Nagy a hőség és a gyomrom is korog, ezért benézek a közértbe. Ami otthon a legdrágább, itt azok a legolcsóbbak:Perrier ásványvíz (0,9 euro), lazac konzerv (1,5 euro), Duvel sör (0,9 euro), 7 magvas kenyér (2 euro). Bevásárolok és leülök falatozni a Leopold Parkba. Mozgó fagyiárus, parkban piknikező fiatalok, öltönyös irodisták, borozgató turisták, focizó diákok. Tovább lépdelek a királyi palotához. A közeli téren minden épület vakító fehér színű és kitűnően fel van újítva. Hamarosan a Notre Dame des Victoires nevű katedrálishoz érek. Gyönyörű az épület és jó egy kicsit bent hűsölni. Majd a szemközti Petit Sablon szökőkútját csodálom meg. Az Igazságügyi Palota jó néhány éve fel van állványozva, ott is valami korrupciós botrányról suttognak. A felsővárosból lifttel jutok le az alsóba. A térről jobbra fordulok és a hangulatos kis utcában rátalálok a Nativitasra (Rue Haute 116.), ami egy nonprofit étterem vagy kávézó. Ottjártamkor ebéd már nem volt, de ittam kávét 0,2 euróért (tea és a narancslé szintén ennyi), leültem és hallgattam az angolul éneklő és gitározó duettet. A számok végén a hajléktalan külsejű egyedek önfeledten tapsoltak, némelyik könnyezett is. Elmentem a görkori park mellett és hamarosan a Manneken Pis (Pisilő kisfiú) előtt találtam magam. Ő a város leghíresebb polgára, számtalan legenda övezi és szinte minden ország államfője küldött már neki ruhát. Kis hazánktól Matyó öltözetet kapott. Most, gondolom a nagy meleg miatt, mezítelenül pózolt az arra járó turistáknak, viszont a locsolója ki volt száradva. Írtam már pár sort Brüsszel városáról, de feltűnt a tisztaság. Éva szerint itt is szemetelnek az emberek, csak itt van pénz az összeszedésére. Biz igaz kutya kakit nem láttam, igaz túl sok kutyát se, viszont cigi csikk az bőven van. Néhány hazai dekkesnek, ez maga a paradicsom lenne.
A belvárosban rengeteg a sétálóutca és persze a mozdulatlan szobor külsejű pantomimesek innen sem hiányoznak.
A kölyök után jött, a világ egyik legszebb tere, a Grote Markt. Nagy mázlim volt, mert pár hete még több épület is fel volt állványozva, de mostanra már mindegyik a saját pompájában fogadott. A téren jóformán csak középkori paloták és gazdag céhes családok villái állnak. Mindegyik épület gazdagon díszített, rengeteg a szobor és az aranyozás rajtuk, az ablakokban szinte, mindenhol piros muskátlik mosolyognak le ránk. A tőzsdepalota sincs messze, az épülete engem a mi Operaházunkra emlékeztetett. A városban több helyen lehet bicajt bérelni pár euróért, és mivel itt is akad domb, ezért sokan fent bérelnek, körbekerekeznek a városban és lent teszik le. Hogy helyre álljon a rend, késő este vagy kora reggel, teherautóval viszik vissza a dombra a hiányzó kétkerekűeket. Otthon is tervezik a bringabérlés bevezetését, kíváncsi vagyok hány nap alatt fogják lenyúlni a speciális, könnyen felismerhető városi bicajokat. Évával a találkát a Tőzsde előtt beszéltük meg. Innen a közeli Szent Katalin templomot céloztuk meg, ugyan kis vargabetűvel, de azért sikeresen megtaláltuk. Itt aztán feltűnt a templom megalázásának egyik legcsúfabb módja. Brüsszelben elég kevés a nyilvános WC, na itt a templom falát nevezték ki, nyilvános WC-nek. Aztán a közelben találtunk egy másik templomot, ennek az oldalánál, már nem a templomot lepisilve, hoztak létre piszoáros vizeldét. Roppant praktikus a teltházas mise után, de megnéztem volna az atya arcát, amikor ehhez hozzájárult. Ja és a mai napig is életben van az a jogszabály, ha bárkinek bármikor pisilne kell, bekéredzkedhet akárhová. Az már máskérdés, hogy be is engedi-e a tulaj az otthonába. Közben hazafelé sétálgatunk és Éva mesél az országról. A gofri, és a képregény is belga találmány, állítólag az első tőzsde épület is itt volt és ki ne hallott volna a világhírű belga csokiról. Meg hát a belga sörök, ami szerintük 6% alkoholtartalom alatti, az csak víz. Aztán igaz, hogy nem élnek rosszul az emberek, de azért ott sincs kolbászból a kerítés. A hölgyek szülés előtt csak pár héttel mehetnek szabadságra és ha már megvan a baba, akkor 2 hónap múlva irány a melóhely. A gyerkőc pedig mehet a bölcsibe, ott úgyis jobb neki. Éva csak ridegtartásnak hívja ez.
Este lazacos – sajtos raviolit eszünk. Ennek kapcsán házigazdámnak eszébe jut egy-két sztori.
Szüleinek vitt haza lazacot és öröm volt nézni, amikor apukája bicskával ette.
Vacsi után a teraszról hallgatjuk a spanyol - német meccset követő tűzijátékot és több órás dudálást. Reggel Brugge felé veszem az irányt, elmetrózom a pályaudvarra, jegyvásárlás, várakozás a peronon. Nyugodtan ácsorgom a peronnál, amikor feltűnik 2 vágánnyal arrébb egy kiírás, miszerint onnan indul a vonatom. Semmi hangosbemondó vagy egyéb infó.
Átcaplatok a másik peronra és tényleg. Egy óra vonatozás (7,5 euro). A helyiek élvezik a napocskát és mindenkin látszik, hogy a tengerpartra készül. Éva mesélt az egyik francia kollegájáról, aki nem értette a belgákat.
- Ezek egyből szabadnapot vesznek ki, ha süt a nap. Eltelt 2 év most már értem őket, és én is így cselekszem.
Kiléptem az állomásról, a közértben vettem némi elemózsiát és irány a város. Eleinte hangulatos villanegyedben sétálgattam, aztán megérkeztem a Minnewaterparkba, ami épp le volt zárva az esti fesztivál miatt. Innen léptem be az óvárosba. A városka álomszép, 4-500 éves kőházak, hangulatos szűk, macskaköves utcácskák, csatornák, kőhidak, templomok, lovaskocsik, hattyúk és persze jó néhány turista. Ha valaki leánykérésre adná a fejét, bátran merem neki ajánlani Brugge városát. Szinte minden ház ablakában muskátlik, mézeskalács házikók, csónakázó külföldiek (7,5 euro). A helyiek bringával járnak és a kocsikat száműzték szinte minden utcából. Minden ház felújítva, és sehol sem málik a vakolat. Ajándékboltból, cukrászdából, sörfőzdéből és kávézóból sincs hiány. Olyan az egész hely mintha álmodná az ember, már-már kicsit túl sok is, de nekem nagyon tetszett.
A főtéren hatalmas forgatag: vannak napozok, pantomimesek, bicajosok és szappanbuborék-fújók is. Az óvárost sánc veszi körül és szélmalmokat is láthatsz.
Este visszatértem Brüsszelbe. Leültünk a gép elé, a vonatok sajnos drágák Amszterdamba, de szerencsére van busz (Eurolines). Gyorsan lefoglaljuk a neten, viszont pechemre hajnali hatkor indul. És mivel Brüsszelben hat előtt nem jár se busz, se metró, maradt a taxi.
A buszjegy 20 euró, a taxi 12 volt. Stoppal terveztem a menetet, de mivel Rékáék kora délelőtt jöttek, ezért biztos, ami biztos, maradt a busz. A busz az Amstel Stationnál tett ki, innen 5 megálló metróval (szerencsére itt is lehet lógni) a központi pályaudvar (Central Station). Mielőtt felszálltam a járműre, egyből feltűntek a raszta sérós, egyenruhás biztonsági örök. Pont mintha egy reggae klipből léptek volna elő. Kíváncsi lennék a közvéleményre, mit szólnának, ha nálunk ilyen arcok cirkálnának egyenruhában. Megérkeztem a központi pályaudvarra. Megkérdeztem az információt, hogy tudok eljutni az Amstel Botelbe, ez egy hajó hotel, ami Amszterdamban olcsó szállásnak (80 euró/szoba) számít. Kisétáltam a pályaudvar mögé és pár perc múlva jött is az ingyenes komp. Mielőtt leszálltam volna, feltűnt a Cyber Cowboy névre hallgató tengeralattjáró, na meg a Botel. Tettem egy kis sétát, elég nyugis környék, egy éttermen, hajózási konténerekből kialakított lakásokon, raktárakon és autószerelő műhelyen kívül semmi érdekeset sem láttam. 20 perc múlva befutott a 4 lány is. Becsekkoltunk a szobába és nyakunkba vettük a várost. Mivel a legtöbb látnivaló a Központi Pályaudvar 1-2 km-es vonzásába esik, így nincs szükség buszozásra vagy villamosra. Mellesleg itt egy jegy, 2,6 euró és 1 óráig érvényes asszem. Leszálltunk a kompról, bringások jobbról, bringások balról, cikáznak, mint a mérgezett egerek. A legtöbb bringa annyira ócska, hogy már a nagymamám is odaadta volna az ószeresnek. Sokszor a lánc és a lakat többe kerül, mint a bicaj. Nálunk parkolóházak vannak autóknak, itt ua. csak bringáknak. Nagyon kell figyelni, mert a gyalogos itt csak másodrangú, a bringás az első.
Sokszor járda sincs csak bringaút, sikeresen kikerüljük a kompról lehajtó drótszamarakat, átkelünk a hatalmas pályaudvaron, és bevágódunk a belvárosba. Minden ház kifelé az utca felé dől és a legszélesebb is maximum 3 méter. Mint kiderült régen nagyon drágák voltak a telkek, ezért szinte minden ház keskeny, viszont 3-4 szintes (pont, mint Vietnámban). Találtunk olyan házat is, ami max. 2 méter széles. Az utca felé pedig azért dőlnek, mert a bútorokat csak az ablakon keresztül lehet beemelni, a ház tetején elhelyezett csiga segítségével. Függöny szinte sehol sincs, mivel régen a férfiak hajóztak és az otthon maradt feleség ezzel jelezte, hogy nincs semmi (senki) rejtegetnivalója az utca népe elől. Haladtunk befelé, hatalmas tömeg, a házakon narancssárga zászlók és dekorációk (foci VB döntő miatt), szinte minden ház kocsma, coffee vagy szex shop. Mi is betértünk az egyikbe. Eleinte csak domina ruhákat és ostort láttunk, aztán jött a hinta, fémpénisz és rengeteg kínzóeszköz.
A szomszédos üzlet kirakatában döbbenetes óvszer választék fogad minket: akadt színes, szagos, ízes, állatfigurás, kicsi, nagy, még nagyobb. Aztán befordultunk egy szűk sikátorba. Sarkon virágárus, két házzal arrébb már a bolt kirakatában különféle szexuális pózokat láthatsz. Elértünk az Oude Kerkhez, (a város egyik legrégebbi temploma) kis téren áll, körülötte kocsmák és bordélyok. A többnyire 80 kg feletti, kissé kiöregedett színesbőrű hölgyek, mutogatják bájaikat, a földszinti üvegajtók mögül az arra tévedő vándornak. Tovább megyünk, újabb coffeeshop, kint néhány üveges tekintetű arc, bentről dől ki a fű szag, kiérünk az egyik csatorna partjára. Továbbra is a vicces girbegurba házak, némelyik aljában kocsma vagy újabb coffeshop. A híd mellett 2 db, egyenként 3 személyes műanyag piszoár, pont, mint a Sziget fesztiválon. Végül is jogos, itt mindenki csajozik, szív vagy piál, késő éjszaka praktikus az ilyen mobil WC, így legalább nem a templom falát vizeli le a pornép.
A csatornákon is zajlik a vízi élet, percenként haladnak el a turistákat szállító hajók és a magán csónakok. Érdekes lehet télen is, amikor befagynak a csatornák, akkor állítólag korcsolyával is lehet közlekedni.
Megjelennek a szemetesek 2 kocsival és vagy 6 utcaseprővel. Az egyik fickó slaggal locsol, utána a kocsi felszedi a nagyját, majd a többi besepri a második kocsi elé a még újonnan felfedezett szemetet, ezt összekapkodja a gép. Persze azért így is maradt. Helyenként abszolút nem jártak, máshol meg négyszer is végigmentek. A nagy hőségben beülünk egy sörre. Pár perc múlva jön is a habzó nedű (3-4 euró / pohár), közben figyeljük a pörgést. Tisztára, mint Bangkokban, a tarisznyaráktól a hátizsákos világjárón keresztül, a füvet szívó rasztán át, az öltönyösig mindenféle ember akad. Lecsúszik a ser és megyünk tovább a csatorna partján. Feltűnnek a lakóhajók, ezek közül sok régen illegális volt, de mára a nagyrészük már engedélyezett. Némelyik gazdája igen rendben tartja a kéglit. Tetőn fent virágok, függőágyak, asztal, szék, napernyő. Hát igen ez nekem kicsit furcsa volt, hogy sok ember mennyire az utcán él. Kicsik és sötétek a lakások és sokszor láttuk, hogy a családok kitelepedtek az asztallal és székekkel az utca közepére és ott vacsoráztak. Volt aki a háza előtti lépcsőn olvasott. Este szinte minden nappaliba belátni és mintha büszkék is lennének rá az itt lakók. Nekem kicsit furcsa ez a kirakati lét. Nem biztos, hogy szívesen venném, amikor épp vacsizom vagy olvasok és közben az utca népe meg belebámul az arcomba. Egyébként eltekintve a belső pár mocskos utcától, ahogy halad kifelé az ember szépülnek a házak és rendezettebb a környék. A házak előtt parányi kis kertek, virágok az ablakokban és szinte minden homlokzaton ott virít az építés éve. Ami nem ritkán 1700 előtti. Felkerestük a bolhapiacot, tisztára, mint nálunk valamelyik kínai piac, csak ez itt egy téren van. Viszont vannak jó török kávé és kajaárusok is. Aztán a piac végiben, olasz fickó árul fagyit a kisbuszából. Közel a virágpiac, ide is bekukkantunk. Naná, hogy csatorna partján van, sorban egymás mellett üvegházak és bennük hihetetlen virág választék. Tulipánból jócskán be is spájzolunk. Haladunk tovább az egyik bolt elől Mikulás vigyorog ránk és mellette a kiírás márcsak 171 nap Karácsonyig. Itt csak karácsonyi ajándékot árulnak (egész évben), ide inkább nem megyünk be. Hamarosan újabb érdekes bolt, a kirakatból Salvia Divinorum (látnokzsálya) vigyorog ránk. A kísérőszöveg szerint 1 gramm 12-15 utazáshoz elegendő. Árulnak különféle magokat és szárított anyagot is.
Akit bővebben érdekel a növényke, itt talál róla korrekt infókat:
Elhagyjuk a virágpiacot, mókás jármű áll meg a lámpánál, 4 kereke van, középen asztal, rajta sörcsap, emberek ülik körbe és a lábuknál pedál. Amikor a lámpa zöldre vált ők elkezdenek tekerni és közben az asztalon lévő sörcsapból csapolják a habzó nedűt.
3 éjszakát töltöttünk Amszterdamban és épp az utolsó esténken került sor a foci VB döntőre: Hollandia – Spanyolország. Az egész város narancssárgába öltözött, kivételt csak a turisták képeztek. Pedig én is filóztam, hogy elhozom magammal a céges ingemet, de pechemre otthon maradt. Láttunk narancssárga cipőt, zoknit, kamáslit, kalapokat (hihetetlen választékban), csákót, kürtöt, trombitát, zászlót, műhajat, búvárruhát, koronát sőt még a piszoárokat is befestették. Emberek ezrei vonultak július 11.-én délután az utcákon. Mi is követtük őket. Semmi agresszivitás, sőt Kriszta látott egy spanyol szurkolót és megkérte álljon össze a hollandokkal. Megveregették egymás vállát és vigyorogtak a fotó kedvéért. Mellesleg többször láttuk, amint spanyol törölközőbe bújt szurkolók menteteltek és semmi inzultusra nem került sor. A tömeg egy része leült egy Liszt Ferenc térre hasonlító téren sörözni, de a java haladt tovább. Szökőkútban fürödtek, tülköltek, fröcsköltek és élvezték az életet. Aztán kiértek a helyi Hősök Terére, ahol már több 100 000 ember mulatott és várta a meccs kezdetét. A profibbak felfújható gumi kanapéval jöttek, de láttunk narancssárga füstsprayt és kocsmákban hömpölygő tömeget is. Nekem a kedvencem, amikor egy baráti kör kivitte a lakásból a plazma TV-t és kitette a villamossínekre. A villamos úgysem járt, ők meg körbeülték a haverokkal és kellő mennyiségű sörrel várták a kezdést. A lányok is találtak egy nem túl nyüzsgő kocsmát és onnan szemlélték a döntőt. Mi hárman inkább sétálgattunk.
A végeredményt mindenki tudja, másnap egy búskomor várost láthattunk.
Hétfőn délelőtt megnéztük a Rembrandt múzeumot. Onnan én a pályaudvar felé tartottam, a lányok pedig shoppingolni. Ők este repültek haza, én pedig stoppal terveztem a hazajövetelt.
Kiértem a pályaudvarra. A vasúti infó nem tudja merre jár a metró, a hajósok szintén nem, aztán kiderült, hogy az Amstel Stationig valamiért nem jár a metró, ezért az 59-es busszal kell menni. A sofőr egy hosszú hajú marokkói tag.
- Mennyibe kerül a jegy? – kérdem.
- Ülj csak le. – mutat hátra.
Az Amstelen az infós srác útba igazit, hogy szerinte melyik állomás van a legközelebb a pályához. Pár megállót metrózom aztán 300-as busz. Elmegy a pálya mellett és legalább 3 kilométerrel odébb tesz ki. Gyalogolok visszafelé, biztos, ami biztos, azért kiteszem a kezem. Hamarosan megáll egy dzsip, a sofőrje a belvárosba megy, de kitesz a pályán egy benzinkútnál. Felírom egy A4-es lapra Luxemburg rövidítését és várom a fuvart. Percekkel utánam 2 gitáros hippi tag is megjelenik, ők németbe akarnak elstoppolni és onnan vonattal haza Strasbourgba. Váltunk pár szót, aztán ők odamennek minden sofőrhöz, én meg inkább kivárok. Pár perc múlva már egy mikrobuszban ülök, nem visz messze, de legalább kikerülöm az Amszterdami ingázókat. Innen egy filmrendező segítségével jutok tovább, majd fiatal srác (neki a szülei stoppoltak régen), aztán Angliában élő jamaicai fickó nyomja a sódert és utána jön a tészta nepper, aki kínai macskazenét hallgat. Szóval így lépdelek a határ felé. Hamar felvesznek és állítólag ezen az úton eléggé gyakoriak a stopposok és meglepő módon nem külföldiek, hanem főként hollandok. Többször, ha nem benzinkútnál tettek ki, volt aki csak azért állt meg, hogy elvigyen valami jobb stoppos helyre. Éjjel fél 12 felé már lefeküdni készülök, amikor az utolsó autó megáll mellettem. Kérdésemre, hogy Belgium, a hölgy csak bólogatott, aztán, mint kiderült csak a közeli Maastrichtbe megy. Na mindegy legalább a határ mentén alszom valahol. A benzinkútnál nekiálltam kérdezősködni se a kutas, se 2 másik tankoló nem tudta merre van Belgium. Holott csak tök egyenesen kellett menni. Séta ki a városból (kb. 6km), alvás szántóföldön sátorban. Ugye nekem csak kézipoggyászom volt a Wizzairen, de hála Rékának, ő kihozta a kis Fülöp-szigeteki egyszemélyes sátram. Másnap reggel kicsit kócosan álltam a pálya mellett, de pillanatokon belül felvett egy bácsi, aki elvitt az utolsó benzinkúthoz. Rendbe szedtem magam, megkávéztam és pár perccel később már egy kamionban róttuk a kilométereket Luxemburg felé (125 km). Mint kiderült a srác is szívesen stoppol a haverokkal. Ők általában Újév napján űzik ezt a hobbit. Idén Párizsban voltak, jövőre Londonba mennek. Clervaux (kis város Luxemburg északi részén) mellett tett ki. Az eső épp elkezdett szemerkélni, de az első autó bevitt Clervauxba. Hangulatos kis völgyben terül el a városka hegyek ölelésében. Itt is van sétálóutca, turista információ (minden luxemburgi településen) és ingyen WC is. A város báját a környező túrák, a dombon elterülő vár és a katedrális adja. Elsőnek a várat céloztam meg, az udvaron amerikai tank. Itt nagyon csípik az amcsikat, mivel ők szabadították fel a kis országot a náci elnyomásból. Bent több kiállítás is helyt kapott, de nem nagyon keltették fel az érdeklődésemet. Megnéztem a szemközti katedrálist és az előtte lévő padokon megetettem a maradék kajám. Innen indul egy túraösvény az erdőbe, ami érinti a közeli apátságot is. Persze felújítás miatt zárva, bezzeg a szuvenír shopjuk nyitva áll. Kicsit még kolbászoltam az erdőben aztán vissza a városba. Megismerkedtem a Luxemburgi sörökkel (nem nagy élmény) és stoppolás tovább. 38 éves Buick állt meg, vezetője max. 25 éves, hazaugrott ebédelni. Itt ez tök megszokott dolog, hogy néhány óra meló után haza autókázol 20 percet, kajálsz, aztán visszamész dolgozni. Jól elterpeszkedtem a verdában és élveztem az oldtimer feelinget. A következő emberke hittan tanár, ő Belgiumból jár át tanítani, mert itt sokkal többet keres és ráadásul a benzin is olcsóbb 30-40 euro centtel. Wiltzben tett ki. Itt is van vár és templom is. Találkoztam egy germán fickóval és a thai feleségével ők javasolták, hogy keressem fel Esch – Sur – Sure. Álmos kis falu, fürdésre alkalmas tóval. Miután végigsétáltam Wiltz látnivalóit, újra nekiláttam stoppolni, ezúttal török srác vett fel. Kielemeztük a török-magyar rokonságunkat és, hogy mennyivel hamarabb itt voltunk Európában, mint a többi nép. Ő Párizsban él, de eljött körülnézni melót keresni.
Mivel eldumáltuk az időt, túlvitt az elágazáson, ezt csak 10 kilométerrel később vettük észre.
- Túlmentünk! – mondom neki gyanakodva.
- Sebaj, ráérek, elviszlek oda.
Megfordultunk és kitett a 10 házas falu főterén. Neki is tetszett Esch – Sur –Sure. Tényleg gyönyörű a táj, dombok, kanyargó folyó és a falu fölé emelkedő várromok. Elbúcsúztam és megköszöntem neki törökül a fuvart. Megtudtam a helyiektől, hogy itt nem túl jó fürödni, az még pár kilométer innen, de ha már itt vagyok, felmegyek a várromokhoz. Na, itt már több holland és francia turista is cirkál. Elkészítettem a kötelező fotókat és 2 munkással robogtam Lultzhausenbe. Ez Luxemburg egyik legfelkapottabb tóparti nyaralóhelye, a füves parton tényleg sokan napoztak, volt WC és öltöző is, de se közért se büfé. Jól kiáztattam magamat a kellemes hőmérsékletű tóban, kicsit napozgattam, aztán ismét továbbálltam. Stoppolás nagyon egyszerű Luxemburgban, pillanatok alatt felvesznek és szinte bárki megáll. Utaztam Pumukli külsejű fickóval, fiatal lányokkal és Jaguáros üzletemberrel is. Estére Merschbe értem, felkerestem a kastélyt, a templomot és a helyi szupermarketet. Napvégén pedig letelepedtem a városszéli parkban. Van itt tó, futópálya, játszótér, pihenőhelyek, kutyafuttató és kilátó is. Naplemente előtt a kilátóban falatozgattam, amikor egy futó lány jött fel. Angolul szóba elegyedtünk, mint kiderült tanító néni. És itt még tart a suli két napig. A nyári szünet július közepétől szeptember közepéig tart. Mindenki minimum 3 nyelvet beszél az országban, oviban kezdik a luxemburgival (német és francia keveréke), ált. isiben jön a német, középiskolában pedig a francia. Szóval 18 éves korukra 3 nyelvet beszélnek folyékonyan utána pedig, angolt, spanyolt vagy ki mit szeretne tanulni még. Mint megtudtam az adó csak 15 % Luxemburgban és a bérek is jóval magasabbak, mint a környező országokban. Európa közepén vannak, Frankfurt, Párizs, Amszterdam, Brüsszel csak pár óra kocsival és a kedvező vámfeltételek miatt, állítólag itt van a kontinens legnagyobb árúszállító reptere is. És az 1 főre jutó GDP 2006-ban itt volt a legmagasabb Európában. Miután kipihente magát, ő ment vissza futni, én kivártam a naplementét és felvertem a parkban a sátram. Reggel a kertész traktorja ébresztett. Kinéztem és közölte, hogy ez itt nem kemping. Összeszedtem a cókmókom és stoppoltam a főváros felé. A tanító néni vett fel, jót nevettünk és 6km-re tett ki Luxemburgtól. Innen már fölösleges volna a stoppolni. Felszálltam a helyi buszra és felvitettem magam a robosztus várfalak tetején álló óvárosba. Na itt már voltak turisták, nyüzsgés és éttermekben pihengető helyi arcok. Várbástyából és templomból itt sincs hiány, de sétálóutca és bevásárlóközpont is akad. Lefotóztam a Nagyhercegi Palotát, na meg a város jelképét a viaduktot. Megnéztem a kötelező látnivalókat, de mivel a hőmérő higanyszála 35 fokkal a fagypont felett volt, így túl sok kedvem nem volt várost nézni. Az infóban megkérdeztem, hogy jutok el Eternichtbe (itt szintén van egy tó).
- Mi sem egyszerűbb ennél, szállj fel a buszállomáson a 111 vagy 112-es buszra.
- És mennyibe kerül a jegy?
- Luxemburg egész területén 1 jegy, ami 2 óráig érvényes vonatra és buszra is egyaránt 1,5 euro. A napijegy 4 euró, ezzel 24 órán belül annyit vonatozol és buszozol amennyit szeretnél.
Na azért valljuk be, ez nem rossz. Ennek itthon mi is örülnénk, ha Balatonra lejutnánk 450 Ft-ért. Hát a buszt nem volt egyszerű megtalálni. Az állomáson volt a 7-10-es kocsiállás, az első 4 különböző mellékutcákban. De persze egyik sem az, már épp kezdtem feladni, amikor feltűnt néhány árnyékban pihenő ember. Na, ott volt a megálló. Hamarosan jött is a busz.
Egy óra múlva már Echternachban találtam magam. Még 2 kilométer séta és már ugrottam is a tóba. Estefelé nem volt kedvem a buszra várni, ezért inkább átstoppoltam a Mosel parti Grevenmacherbe. Itt minden domboldalon szőlő terem. Azt mondják a helyiek, hogy a Rosejuk az igen jó. És tényleg. Letelepszem a Mosel partjára és nyugodtan elborozgatom. Közben minden arrajáró ember köszön. Itt még ismerik egymást az emberek és délután hatkor minden bezár. Napközben azért üresek a települések, mert az emberek dolgoznak este meg azért, mert már otthon vannak. Éjszaka kicsit esett az eső, de a sátor szerencsére bírta.
Reggel kiporoszkáltam az autópályára és nekiláttam hazastoppolni (cirka 1200 km). Törölköző persze volt nálam. Pár perce állhattam a pályán, amikor megjöttek a rendőrök és lezavartak. Nem túl jó helyen voltam, de végülis egy szobafestő elvitt a határnál lévő benzinkúthoz. Innen több rövidebb fuvart tudtam lebonyolítani, de valahogy sehogy sem akart közeledni Frankfurt. Az egyik német lány mesélte, hogy gyerekkori első szerelme magyar volt, elautóztak öten kis hazánkba, vidékre. Egy utcás falu, egy közért, templom, kocsma. A boltban csak kenyér, tej, cigi. Ő csokit szeretett volna enni, de nem volt, viszont mégis mindenki boldogon élt. Hazaértek németbe kinyitotta a hűtőjüket és tömve volt, minden földi jóval. Na, akkor elsírta magát.
Végre eljutottam egy benzinkúthoz. Félóra ácsorgás után megáll mellettem egy vadiúj Porsche. A tulaj int.
- Gyere. Szállj be. – szólít meg az arisztokrata külsejű jólfésült úriember.
- Köszi. – és már gyömöszölöm be magam az autóba.
- Nagy szerencséd van. Általában nem veszek fel stopposokat.
- Akkor most minek köszönhetem.
- Megálltam tankolni és egy motoros srác lépett oda mellém és kért pár eurót tankolni. Adtam neki, aztán megláttalak téged. Ez egy ilyen nap. Frankfurtba mész?
- Nem, Budapestre.
- Hát az nem itt van. Én a Frankfurti reptérig tudlak elvinni, mert Zürichbe megyek a barátnőmhöz. Jól ülsz? Megfelelő a klíma?
- Tökéletes.
Pár percig beszélgettünk majd megkérdeztem:
- Van itt sebességhatár?
- Szerintem nincs.
Vette a lapot és máris 225-tel repesztettünk. Tartósan 200 felett még a német autópályákon sem lehet autózni, mert mindig van valami lassabb jármű előtted.
A reptérhez közeledvén nekiállt benzinkutat keresni. A navigáció jelölt is egyet. Pechemre nem a pályán volt, így hát maradt a gyaloglás, táblával a kezemben, a 2 X 3 sávos autópálya leállósávján. Hamarosan régi, szakadt Merci lassít, bentről török zene szűrődik ki.
- Gyere ülj be, elviszlek egy biztonságosabb helyre.
Messze nem mentünk, de tényleg könnyebb volt fuvart szereznem. Ekkor német születésű, görög srác segített rajtam. Kitett egy benzinkútnál.
VÉGRE. Innen már csak Bécsi fuvart kell szereznem!
Parkolt ott rengeteg kamion, de pechemre több magyarnak lejárt a vezetési ideje vagy épp veszélyes árút szállított. Sebaj, megállt egy szlovák. Vadiúj automata sebváltós Volvo kamionnal. A srác fura figura, alul glot gatya, felül semmi, nyakból törölköző lóg le. Nyitja az ajtót és egyből németül szól hozzám, amiből csak a 30 percet értem. Bíztam benne, hogy nem fél óra múlva akar kitenni. Majd nekiállt tolatni. Kiszállt és a kezembe adott két forró sört. Mindegy most ez is jó lesz. Ott még beszélt a többi kamionossal, aztán félóra múlva indultunk is Bécs felé (700 km). Belefutottunk Frankfurt közelében egy 35 km-es dugóba. Este hétkor még mindig 30 foknál melegebb volt, emberünk kiszállt mahinált valamit a kamion körül, majd elkezdett hideg (már lehűlt) sört osztogatni a környező autósoknak. Utána visszaült, feltekerte a zenét a maximumra, felvette a napszemüvegét, (nekem is nyújtott egyet) sodort magának egy cigit és ütemre rázta a fejét. Egész éjjel mentünk, mindig kínált valamivel, kaja, pia, cigi. Aztán Bécs előtt kitett reggel egy benzinkútnál. Előttünk magyar kamion állt. Egyből át is szálltam és Hegyeshalomig megvolt a fuvar. A benzinkútnál már a Budapest táblát tettem ki és 26 óra utazás után a Ferenciek terén találtam magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése