2008. március 23., vasárnap

Borneó dzsungeleiben

Mulu N.P. – Lambir Hill – Niah Barlang
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Ott hagytam tegnap abba, hogy 2 csajjal (osztrák és brit) indultunk a vadon meghódítására.
A Guide nem sokat ért, olyan mintha ott se lett volna. Az ösvény jól ki volt járva és kilométerenként útjelző, na meg jobbról-balról sűrű dzsungel. Az első 3 km-en minden oké volt, még vörös-sárga kígyót is láttam gyorsan elillanni, aztán jött az eső.
 Én persze félmeztelen és szandál. Nekem ez jön be legjobban a 99 fokos páratartalomban. Így látom a piócákat és gyorsan le tudom őket koptatni. Mivel ez esőerdő itt gyakori vendégek a kis rohadékok, sőt két fajtájuk is van. Az egyik az avarból, a másik a tigris pióca, pedig a fákról potyog rád. Mindkettőhöz volt szerencsém (sajnos). A fenekemen van még egy szívás és a lábamról is kettőt szedtem le. Akiken bakancs volt azok sokkal rosszabbul jártak, mert csak a túra végén tudták leszedni, illetve addigra már magától leesett a jóllakott pióca. Szóval 5 km esőben. Csak lefelé tudsz nézni, az esőkabát csak rám terítve, mert marha meleg van. Nem is ez a gond, csak a zsákban levő cuccaimat védje. Csurom vizesen értünk a Camp 5-ba. Itt már néhány csajszi molyol, ők nem mentek fel a Pinnaclesre, mert kipurcantak előző nap. Délután kettőtől várakozás, kaja és dumálgatás. Én inkább a helyiekkel bandáztam, mint az európaiakkal. Elővettem az elemózsiát. Edina jóvoltából kaptam 2 konzervet is és nekiláttam az elsőnek. Majd kicsit később kipakoltam amit a guidetól kaptam. Hát túl sok használható dolog nincs benne (első látásra). Elő a zacskó rizst, kértem edényt a konyhában, víz feltesz, majd rizs beugrik a forró vízbe. A helyiek már nézik mire készülök, közben felvágtam a méteres zöldbabot és a káposztát. A helyi guideok kiszúrták, hogy túl sok a víz, ezért edény levesz, víz kiönt, majd újra feltesz. Víz elfő, rizs növekszik és lassan kész. Közben a másik tűzhelyre felteszem a wokot. Kérek olajat (itt is főként napraforgó olajat használnak) felteszem a zöldeket és amikor már párolognak, akkor belezuttyantom a rizsát is. Így sütve sokkal finomabb, mint a főtt változat. A végén még némi fűszer és kész a remek étel. Kicsit száraz lett ugyan, mert nem volt hozzá mártás, de így is ízlett. A két csaj irigykedve nézi, hogy mit alkottam, mert ők csak Maggi tésztalevest vettek. Alvás szintén 10 személyes helységben, ami felül nyitott is ráadásul, de itt a folyóparton a mészkősziklák lábánál nem túl meleg az éjszaka.
Sőt! Még fáztam is.
Reggel elvileg indulás 6-kor, persze az angol csajszi meg csak akkor állt neki zacskós levest főzni. Gyorsan kellett megennie. 45 perc alatt értünk a mini Pinnacles sziklákhoz, aki 1 óránál később ért volna ide, annak vissza kellett volna mennie a táborba. Az út felfelé 2,4 km hosszú és 1200 métert emelkedik, tehát 100 m-en 50 métert (nem elírás). Innen még 2,5 óra volt mire felértünk, pedig nem álltunk meg, csak egyszer-kétszer inni. A csúcsról elbűvölő a kilátás. A túra csúcspontja a világörökség részét képező Pinnacles sziklatűk, amiket a szél és a víz csiszolt ilyenre. Az utolsó négyszáz méteren kötelek, létrák, orchideák és kancsócskák vártak minket. A csúcson feltűnt egy mókusforma állat, aki a turistákra specializálta magát. Ha adsz neki mogyorót szívesen fogadja, bár elég félénk ezért nem tudtam lefotózni, de állítólag a Kinabalun is van belőle (volt) sok, na majd ott. A többi kép szuperül sikerült. A csajokkal kicsit aggódtunk, hogy jó időnk legyen, mert egész éjszaka szakadt. De a túra során én nem áztam meg. Tízre értünk fel, szikrázó napsütés és rengeteg tűszikla. Út nincs le hozzájuk, a guideunk apja, 20 éve probált volna ösvényt kialakítani, de nem jött össze, és megígértette a fiával, hogy soha ne menjen arra, mert nagyon veszélyes. Csak kötél segítségével lehetne lejutni, de az se lenne biztonságos, mert nagyon élesek a sziklák. 11-kor indultam lefelé rohamléptekkel, fel kettőre értem a táborba, itt találkoztam egy ausztrál párral, ők lemaradtak az elején, ezért a guide nem engedte tovább őket. Rám néztek és javasolták a patakban fürdést. Meg is fogadtam a tanácsukat. A víz nagyon kellemes volt, aztán főztem egy újabb rizst. Kettőkor az eső rákezdett és a csajok a háromkor értek le csurom vizesen.
Na ezért siettem.
Következő nap reggel várjuk a fél kilences indulást, a guideunk sehol megtalálom a konyha mögött, épp lefolyót szerel. Ekkor közli velem, hogy induljunk vissza, ő nem jön, a hajó már vár minket. Marhajó ezért fizettünk hárman, több mint 20 000 Ft-ot. A srácra semmi szükségünk, de ha már kifizettük, akkor azért elvárnánk, hogy ott legyen. A délutáni repcsire tudtak nekünk helyet foglalni a parkosok. Korábban is indult 20 perccel mivel mindenki megjött időben. Mellettem az guide hölgy ül aki, egy 14 tagú csapatnak a túráját koordinálta és ő adta az edényeket a táborban. Taxival megyünk a reptérről a városba 2 srácot még felveszünk, angolok és Indonéziába mennek, ezért osztom nekik az észt és adom a szállás tippeket. A guest houseban a nőt kérdezem a cuccaimról és ő meg elkezdi, hogy a barátnőm elment Bruneibe. Meglepődök és hátranézek Edina ott ül mögöttem a számítógép előtt. Jót röhögünk, majd irány a mi szállásunkra. Tegnap elmentünk a közeli Lambir Hill nemzeti parkba és ott túráztunk. 1 km séta majd megérkeztünk a helyi strandra, ami egy vízesés alatti medence. Rengeteg ruhába öltözött, kendőt viselő, leányka fürdik itt. Számukra a labdázás a műanyag, vízzel töltött fél literes palack dobálása. Mi is fürdünk, majd bevetjük magunkat az erdőbe, helyenként meredek felfelé, majd lefelé és a kabócákon kívül semmi más hang. Állatokról minden parkban elolvasom a leírást. Egy rakással, minden helyen felsorolnak, de még soha nem láttam sehol emlősöket, néhány majmot kivéve.
De más se, ahogy hallom.
A világ sajnos már nem olyan, mint amilyennek a Durrel könyvekben lehet olvasni. Ma a Niah barlangnál jártunk, Miriből 100 km, taxival mentünk és oda vissza kettőnkre fizettünk 5000 Ft-ot. Hát igen kicsit olcsóbb a taxi, mint otthon. Busszal se lett volna olcsóbb, viszont többször át kellett volna szállni. A barlang igen látványos, 3 km hosszú deszkajárdán jutunk el hozzá, a bejárati szája nem kicsi, 60 méter magas és 240 méter széles. Bentről igen látványos, amint a sötétből az ember kinéz az őserdőre. A barlangban legalább 1 km hosszan van kiépített járda. Eleinte felfelé a lépcsőn, aztán egyenesen, majd be a sötétbe. Innen egyedül megyek tovább, a fejemet sehol nem kell lehúzni, mert szinte mindenhol legalább 10 méter magas a barlang. Itt is rengeteg denevér és fecske él. Látszanak a bambuszpallók, amin a helyiek felmászva, gyűjtögetik a fészkeket. Helyenként óriásszöcskéket is látok, ott ugrálnak előttem a deszkákon. A barlang szédületes, cseppkövek ugyan nincsenek, de a méretek szédületesek és több helyen le van szakadva a plafon, ahonnan fény jut be és világítja meg a falakat. Kint mindenhol dzsungel és helyenként csepeg fentről lefelé a víz. Innen kimegyek, a barlang másik oldalán és megnézem, a közeli barlang sziklarajzait, majd vissza. Utólag visszagondolva kár lett volna kihagyni ezt a helyet. Holnap reggel ismét felkapjuk a hátizsákot és irány Brunei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése