Minden út Bangkokba vezet

Bangkok

Koh Samui – Koh Phangan

Sziasztok!

Ismét nem untam halálra magam, és peregtek az események. Hol is kezdjem (folytassam). Koh Samuiról annyi még kimaradt, hogy ugye mocink volt és Lucassal elhatároztuk, hogy felmegyünk Samui csúcsára, a kilátópontra. Ez még egyszerű volt, bár az út vége igen hepehupás. A kilátóból kilátás nem volt, csak a környező pár ösvényre, sejtettem, hogy nem kellett volna tovább folytatni a túrát, de mégis mentünk.

Meg néhány kilátó, de csak pár hegy látszott. Ahol le akartunk menni, oda terepjáró kellett volna, ezért kénytelenek voltunk azt az utat választani, ami hosszabb jóval, viszont a mi strandunk mellett tesz le. Egy óra kőkemény meló volt a motorozás, többször jöttek szembe dzsipek, és mint kiderült erre megy a szervezett dzsip túra. Na, ezt is láttuk motorháton, szegény Lucas meg sokszor gyalogosan. Az egy órából jóformán majdnem végig csak felfelé mentünk. A földút még hagyján, de az esőzés kellemesen kimosta, és hatalmas tankcsapdákat gyártott bele. Nem is ragozom, végülis elértünk egy kereszteződéshez. Először balra, majd jobbra mindenfelé földút, ekkor jött a helyi segítség, egyenesen lefelé. Durva lejtők, és hamarosan a főútra értünk, a motor és mi pedig a varacskos disznó közeli rokonaira hasonlítottunk.

Lemosattam a vasat egy helyen, a fickó a küllőket fogkefével súrolta, ilyet se láttam még.

Otthonra se ártana ilyen munkaerő.

Koh Phanganon minden nap party, feltéve ha az ember győzi lével. Pár helyre mi is benéztünk, ha ott jársz mindenképp menj el a szombati medencés partyra. Tengerpart, medence rengeteg spicces fiatal. Néha a labda máskor valaki ruhástól vagy éppen piástól repül be, közben üvölt a zene, sokan táncolnak, míg mások éppen tűzijátékot lőnek fel. Közben harcok a vízben, akinél a labda azt nem kímélik, de ha kint vagy, akkor is vizes leszel, erről néhány party őrült gondoskodik.

A szilveszter nagyon jól sikerült. Tiszta égbolt, tömegektől nyüzsgő strand, tűzijáték jobbról, majd balról, tűztáncosok és zsonglőrök szemből. Közben az árusok hada, a Bin Laden maszktól kezdve, a méteres leguánig, amit nyakba tesznek a fotó kedvéért. A rizslámpára hasonlító repülő ballonokon át a foszforeszkáló szemüvegekig mindent árulnak. Ja meg a piát vödörbe adják, kinek a kedve és a pénze szerint kevernek koktélt, a kis homokozós literes vödrökbe. Láttam arcokat, akik a felmosó vödör méretű vödröt ülték körbe szívószállal, és szűrték befelé az arcukba a tartalmát. Pontban éjfélkor tűzijáték, majd ahol mi voltunk, jobbra a strand vége, house zene mentes övezet, ott felcsendült a U2-tól a New Years Day. Eleinte a buli kezdetén svédekkel mászkáltunk, de ők leléptek svéd bulit keresni. Majd hajnalban felfedezett minket az ausztrál srác, akinek Samuin átadtuk a szobánkat. És ott majdnem verekedett is a tulajjal. Mint kiderült a probléma annyi volt, hogy 10 helyett 10.10-kor hagyta el a szállását. Odahívott magukhoz, és velük buliztunk napkeltéig.

Nem tudom, kinek mi a véleménye, de az én tapasztalatom szerint az Ausztrálok és a Hollandok a legjobb arcok a világon.

Január 1. a gondok kezdete. Mivel 4.-én lejárt a vízumom, ezért előre mindent megkérdeztem a Burmába induló vízum túráról, ki is fizettem érte a dohányt, csakhogy a legfontosabbról elfeledkeztem, a vízumom egyszeri belepéses. Indulás Phanganról, éjjeli hajókázás, ez még egy show, utaztam mar alvó vonaton, buszon, de hajón meg nem. Tiszta családias légkör, mintha turistaházban lenne az ember. Egymás mellett vagy 30 matrac, itt fekszik sorba a nép, a hajó ringatódzik, te meg alszol. Na szóval utána busz Ranongba. A bevándorlási hivatalban a mókus közölte, hogy nem mehetek ki az országból, ekkor esett le a tantusz. Új vízum kell, rendben van, mit lehet tenni, hadd jöjjön. Töltöm a papírokat, stb.

Az arc felhívja a főnökasszonyt, aki közli, hogy jan. 2. ünnep, igaz, hogy nyitva vannak, de nincs vízumkiadás, jöjjek vissza holnap.

Mintha az csak úgy menne. Mérgesen vártam a csapatot, hogy térjenek vissza Burmából. Majd vissza Phanganra. 24 óra utazás a semmiért. Ráadásul a hajó se oda ment, ahol mi laktunk, nekiláttam stoppolni, a táv csak 10 km közben a 18 és a 20 %-os emelkedők. Ja meg valahol sikerült szálkát is kapni a talpamba. Először egy brit motoros srác vett fel, és ahogy hallgatta a sztorit, a negatív dolgoknál mindig ezt mondta: Oh No.

Majd kimondta a varázsszót: ennél már csak jobb lehet.

Igaz, hogy utána meg egy osztrák mókus mögött ültem, aki megnézte, mit bír a motor emelkedőnek felfelé egyes üveghangon, 50-et láttam a mutatón, lefelé kövérgáz, de végülis megérkeztem. Másnap reggel hívtam a követséget, persze szokás szerint semmi értelmeset nem tudtak mondani, még azon is meglepődtek, hogy Samuin adnak ki vízumot. Átkompoltam Samuira, újabb stoppolás, egy angol színésznő vett fel, aki az év felét itt tölti, ha épp nincs szerepe, majd egy helyi munkás rakott ki a bevándorlási hivatallal szemben. 5 perc múlva 30 napos vízummal a zsebemben jöttem ki. Az egész procedúra belekerült cirka 20 ezer Ft-ba, de a táj és a látnivalók kárpótolják az embert. Visszafelé láttam egy fa szekrénysort, ami ugyanannyiba került, mint a vízumom, de komplett tükrös fürdőszobai fésülködő szekrényt is vehetsz ennyiért. A burmai árának megfelelő pénzért Lucas, Kuala Lumpurig tudott elmenni. Este Full Moon partyra menet rámköszönt a színész csaj, kérdezte a fejleményeket, és örömmel hallotta, hogy minden oké. A party nagy csalódás volt, kevesebben voltak, mint szilveszterkor, olyan mint a Budapest Parádé kicsiben. Valahogy szilveszterkor az emberek sokkal kulturáltabban tudtak szórakozni, mint az a csőcselék, aki ott összegyűlt. Félre ne értsetek, nem ért semmi negatív atrocitás, de egyszerűen nekem semmit nem adott ez a buli a szilveszteri után.

Koh Phangan gyönyörű sziget egyszer mindenkinek el kéne ide jönnie. Hihetetlen strandok és tájak váltják egymást. Nagyon jó a hangulata az egész szigetnek, mi ugyan csak két napra béreltük mocit, de így is rengeteg helyet bejártunk. Ja igen, az emberek nem lettek jobbak, de nem akarom őket nagyon szidni, csak két példa: itt filmnézés előtt az egyik nívós étteremben dörgölték elém az étlap hátulját, hogy minimum 500 Ft-ot fogyasztani kell, ha meg akarod nézni. Majd jött a közértes sztori. Lehet kapni kólát és kávét különféle méretű pohárban és árban, viszont nem az üccsinek van ára, hanem a pohárnak, ugyanis azon van a kód. Ha üres pohár kell, az is annyiba kerül, mint a teli. Megyek reggel csipás szemmel kávét inni, kitöltöm a pohárba a pultnál, a csaj közli, ez nem jó hoz helyette egy másik ugyanakkora poharat, ami jóval drágább, és töltené át.

Nem kesergek, mert tényleg a legnagyobb gondom az, hogy reggel milyen pólót vegyek fel és hol egyek. Ezek nyilván eltörpülnek az otthoni élet kínjai mellett. Tudnék még írni, de majd holnap folyt köv.